ToPa

Caoan.

Fáradt vagyok, de jókedvû.
Tegnap jó kis party volt nálunk, megjegyzem tegnap elött is, de az halk volt és aggodós Moncsi miatt. De tegnap aztán lazultunk. Nem nagy buli, nem olyan kirugjuk a ház oldalát. Olyan eszegetõs, iszogatós, beszélgetõs volt. Szóval a zene csak halkan ment, és dumáltunk. Ennyi marha történetet rég hallottam. Tipikus magyarok voltunk. Hogy az milyen? Hát sírva vígad. Na szóval jó volt.

És a vendégekkel jöt egy kutya is. Döme. Hülye egy név, de passzól rá. Nyugis kutya, csak feküszgetett ottan. Aztán elfingotta magát, jó hangosan. Úgy megijedt, hogy kirohant a szobából.
De jól nézett ki. Elfingotta magát, felkapta a fejét - Úristen, mi volt ez? - és kirohant.

És lassan az utolsó mozdulatokat végezzük, az otthonfelújítási munkálatokban. Vagy az utolsókat rugjuk?

És Ebettel elkezdük kinézni milyen süti legyen karira, hármat már tutira megszavaztunk. Bejglit még nem tudjuk süssünk-e? (Vagyis õ).
Majd kitaláljuk még. Ahoz nincs is recept. De nagy okosan kitaláltam, hogy haverom cukrász, kérjünk tõle receptet. Okos mi?

Ma még tán írok, még nem tudom.

Zaitian.