ToPa

Iskolábol ment haza a fiú. Nyugodtan sétált, élvezte hogy meleg van már és süti a nap. Polóra vetkõzött.
Boldog volt. Jó napja volt. Jó jegyet is kapott. *Mit kapok vajon anyutól a születésnapomra. Már csak pár nap.* töprenget miközben egy követ kezdett maga elött rugdosni.
Hazaért. Elõvette kulcsait, bement. Halkan ment be. Nem szeretett hazamenni, soha nem tudta mi vár rá.
Egy kutya fogadta az elõszobában. Megörült. Szerette az állatokat.
*Ezt kapom vajon a szülinapomra elõre? Dejóó lesz legalább itthon is valaki akivel játszhatok*
Halotta hogy nyikordul az ajtó. Hangjából tudta, ez a "szülei" háloszóbája.
Felnézett.
Mostohaapja állt elötte.. Gyomra görcsbe rándult. Tudta jól, hogy õ ma semmi rosszat nem csinált, de tartott tõle., nem mert rá mosolyogni. Sem a kutyához érni, ránézni. Nem kapott rá engedélyt, nem akarta ingerelni az "apját".
Mostohája sem mosolygott, csak nézte. Nem lehetett semmit leolvasni az arcáról.
Csöngetés törte meg a pillanatot.
Hátrafordult, hogy kinyissa az ajtót. Az egyik házban lakó néni volt.
Mostoháját kereste.
Beengedte.
Mostohaapja már mosolygott. Kedves volt és nyájas. Mindenki szerette. Mindenki kedvesnek ismerte.
A fiú émelygõ gyomorral nézte a mézesmázoskodást.
Inkább a kutyához fordult. Megsimogatta.
El is feledkezett az undortól amit érzett még az imént.
Gondolataiban beszélt a kutyához. Biztos volt benne hogy a kutya, azzal az értelmes szemeivel, az hallja a gondolatait, érzi.
*Te leszel a barátom itthon, majd hozzád bújok ha megver és nincs itthon anyu. Majd játszunk ha nincs itthon Õ. Majd etetlek, itatlak és fésüllek hogy szép legyél és egészséges. Tudod. Nem gondoltam hogy kapok egy kutyát. Õ mindenkinek mutatja hogy jó ember, mindenkit elbûvöl. De nem olyan hazudik, színlel. Te se higyj neki.*
A kutya bolintott. A fiú biztos volt benne hogy megértette.
*Akkor jó. Jól megleszünk, csak figyelnünk kell hogy minnél kevesebbet hibázzunk.*
Mosolyogva játszott a kutyával. Élvezte hogy van itt még valaki aki a barátja lehet.
A szomszéd néni megsimogatta a fiú fejét, majd a kutyát és elment.
Hirtelen érte a támadás. Egyáltalán nem számított rá. A mostohája megfogta a karját és a falhoz vágta. Feje érkezett elsõként a falhoz.
Nem értette. Meglepõdött. *Pedig már nem szabana hogy meglepõdjek*. Könnyei önkéntelenül megindültak, de inkább nagyobbra nyitotta a szemét. Tudta hogy igy esélye van rá hogy nem csordulnak ki.
Felnézett a mostohára. Az elöbbi negédes ember helyett egy vadállat állt ott.
*Hisz nem tettem semmit. Mit tettem? Most miért? Nem bántottam a kutyát se. Illedelmesen elköszöntem, ahogy elvárja....................* Pillanatok allatt cikázott át a fejében hogy mit hogy csinált, mit tett. Mi lehet az ok.
A férfi fölé magasodott. A szeme és az arckifejezése félelmetes volt, ijesztõ, õrülettel tele.
Nézte az "apját". Várta az ítéletet. Mert valamiért kikap azt tudta, de azt nem hogy miért. Nem félt, azon rég túllépet. Kontrolálta a testét, az érzelmeit. Nem mutatott semmit.
Várt..
A férfi végre megszólalt. Ráförmedt, ráordított.
- Mit nyulkálsz a kutyámhoz? Mit képzelsz ki vagy? - közben felrántotta és újra a falhoz vágta.
*A kuyta??????* Nem értette.
- Ilyen egy neveletlen patkányt mint te!!!! De majd én megnevelek!!! - örjöngött a mostoha.
Nem ilyedt meg, ha tûr és azt teszi amit elvár hamarabb vége lesz. Tudta milyen ha veri. *Nem fog megütni. Rugni fog, nem fog miattam lehajolni.* Befeszítette ízmait, hogy minnél kevésbé fájjon, a falnak dölt a sarokba.
Nem rugott.
Gunyoros lett az arca.
A kutyához fordult:
- CSIBÉSZ!! FOGD MEG!!!
Jeges rémület.........................................