ToPa

Na vagyok. (valahol).

Sok-sok minden történt azóta, hogy nem írtam, mégis semmi, igazán.

Elsõként. A holdünnep. Tök jó volt. Röviden. Na jó. Volt csomó kaja (végre jóllaktam), és este játszottunk . Bezony. Volt ott bújocska, meg fogócska, meg egyebek. Ciki 15 évesen? Hmmm. Ha õket nézem, nem. Mert a 60 éves ugyanúgy játszott, és élvezte, és nevetett, mint egy 8 éves. Ezt bírom a szerzetesekben, hogy szeretnek játszani, poénkodni.
Éjfélkor, köszöntöttük az újholdat (évet).
Hajnali 3-kor feküdtünk aztán le, és 6-kor keltettek, imádkozni. Õk ott mormoltak. Én is. Hmmm. Valamit a hajnali keléssel kapcsolatban.
Errõl ennyit, mert bennem ez maradt meg, ez tetszett.

Utána viszonylag nyugis napok jöttek. A szokásos, edzés, kaja, pihi, edzés......
Aztán Ebettel beszéltem msn-en, anyut bevitték kórházba, a tüdõgyulladás miatt. Idegesség, haza menési vágy, stb. (Tegnap hazaengedték)

Második fontos történés. 9.-én átmentünk Tibetbe, nem mentünk nagyon be az országba, a határ közelében voltunk egy városban. Én, si-heng, a fõpap a templomunkból, és egy másik fõpap.
Azért mentünk oda, mert... Oda várták a Dalai Lámát, hogy felavasson/felszenteljen egy szobrot.
Vasárnap délután ez meg is történt. Akkor csak messzirõl láttam. A közelébe nem lehet jutni. Eleve rengetegen voltak, meg kemény testõrei vannak. Aztán a fõpapok ugye nem igazán azért jöttek, hogy ezt megnézzék, beszélni mentek oda. Ugyhogy a szentelés után, fogadta õket, és ezzel együtt minket is. És míg õk beszéltek, mi szépen beálltunk õszentsége mellé, mint két szobor. Végig úgy kellett állnunk, de akkor is. MELLETTE ÁLLTAM!!!
Elképesztõ milyen a közelében lenni. Annyi pozitív energia a van benne, hogy még én is éreztem. Annyira.....Uhhh.
Ehez író vagy költõ kéne, hogy leírja, milyen érzés.

Most meg már megint a templomban vagyok, és 14.-én megyek haza.
Várom már.

Csók.