ToPa

Mert itt most ugysem történik semmi. (Elbúcsúztattak, és most Pekingben vagyunk.)

Írok tovább storykat. Hja. Voltak olyan dolgaim is, amik már nem "csínynek" számitanak, és lesz ám botránkozás. De mindegy, az emlékeim. Ez van. A mostaniak tán nem ilyenek. Hmmm. Nagyjából.

Eszembe jutott a hittan is. Jaaa. Volt. Úgy hetedik elejéig. A pap akkor jutott el a paráznaságig.
Nincs nekem az ilyesmivel gondom, mindenki abban hisz amiben akar, részemrõl.
De mikor a pap elkezdte, hogy:
- Az utcalányok, a pornószínészek, a sztiptíztáncosok . Azok milyen feslettek, így meg úgy, meg amúgy. - mondta, nem kis undorral.
Ezt élbõl sértésnek vettem (anyámra nézve). És beórdítottam:
- Ezt, most ITT fejezd be!!
A pap zavartalanul folytatta, gondolván, mit pofázik a kölök. Egy ídeig.
Mert Tommyka megelégelte, szólt is, hogy elég lesz, de neeemm. Hát jó. Feláltam, és nekiestem.
Az volt ugye az utolsó hittan.
Hát, igen. De azért az egész osztály jött utánam, és nem lefogni.
Mindenki megkapta a maga kis intõjét. Az egész osztály.
Ezek után egy ideíg rám ragadt a: sátán kölke, elnevezés.

A másik, egy jó kis nyári tábor volt.
A szokásos: osztály, faházak, emeletes ágyakkal, többen egy szobában.
Egyik reggel kelek. Na jó. Még kómáztam, ezért csak kiültem az ágy szélére. Én aludtam alul, egyik osztálytársam, meg fölöttem.
Hallom fölül mozgolódás. Na gondoltam, õ is felkelt.
Egyszer csak megjelenik egy láb. És a combomra teszi. Höh. Én még az álmot dörzsölgetem a szemembõl, ez meg..
- Zoli. Ez nem lesz jó!! - szóltam föl.
Semmi válasz, láb marad.
Sõõt. Megjelent még egy láb, ésss ráteszi a másik combomra.
- ZOLI!! EZ NEM LESZ JÓ!!!
Semmi, lábak maradnak. Naaa. Öszekulcsoltam a karom a lábain, és meghúztam magam felé.
Gyerek elkezdett lefelé szállni. Csakhogy. Túl közel volt a másik ágy.
Beleszállt. Az ágy széle ripityára tört, Zoli meg a földön fekszik, és a könyökét fogva jajjgat.
Ránézek.
- Mi van? Mit hisztizel? - kérdem, kedvesen.
- A könyököm, jajjj!!
Áhh. Majd abbahagyja, gondoltam. Átlépem, és megyek ki a srácokhoz hülyûlni.
Kis ídõ múlva megjelenik az ofõ, persze, hogy engem keres.
- Tommy! - szól, ránézek. - Eltörted a Zoli könyökét. Miért csináltad?
- Mert ráállt a lábamra, és arról nem én tehetek, hogyha eltõrte a könyökét (a hülye). - a felelet, persze felháborodva. - A tanárnõ, mit szólna, ha még ébredezik, és két baszott láb a combján landol, és ott is marad. He?
Naa. Kaptam érte büntetést.
De milyet?
Egyik oszlopnál kellet állnom fél órát. De közben odajöttek a haverok, és kaptam egy vízipisztolyt, onnan lõdöztem. Jó volt.
Aztán jött az ofõ. A pisztolyt a hátam mögé dugtam. Áhhh, nem volt feltünõ.
- Tommy, mit csinálsz? - kérdi, a pisztolyt nézve.
- Hát vigyázok egy vízipisztolyra. - mondom, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna.
De nem mondott rá semmit, csak azt, hogy vége a büntinek mehetek.
Zoli tipródott vagy egy hónapig gipszben, én azért fél órát kaptam.

Most ennyi.