ToPa

Volt egyszer egy kisfiú. 9 év körüli lehetett, átlagos gyerek.
Hazafelé ment a délutáni szakkörrõl. Már kezdet sötétedni. Gyorsan elköszönt társaitól, nem ért rá beszélgetni. Sietett a buszhoz.
Idõben haza kell érnie.
Idõben odaért, jött a busz is. Leült. Bámulta a körnéyket, álmodozott.
Egyszer csak lasított a busz és még nem a megállónál, messze az otthontól. A söfõr leszált.
Kiderült, hogy gond van a busszal. A fiú leszállt.
Várta a következõ buszt. Arra gondolt *ha jön még hazaérek idõben*
Jött a következõ busz. De leszállt a söfõr és megpróbált segíteni a társának, majd feladták. Visszaszált. Indultak.
Fél óra kiesés.. *Ez nem lesz jó. Elkések* Kezdett aggódni. Toporgott az ajtóban. *Gyorsabban!! Gyorsabban!!! Kérleek!*
Végre megérkezett. Kinyílt az ajtó. Lefutott, majdnem hasra esett. De sietni kell. Futott.
Órájára néz. Fél óra késés.
*Már mindegy. Elkéstem*
Leleasított. Légzését szabályozta, nyugtatta magát. A dac dolgozott benne és az elkerülhetetlen ismerete.
Közepes tempóban haladt.
Gondolatai kavarogtak.
*Meg fog verni. Késtem. Mindenképp megver, hiába bármilyen mentség. Semmit nem fogad el.*
Érezte hogy remeg kissé.
*Fel kell készülnöm. Nyugodtnak kell lennem, nem sírhatok. Nem szabad neki azt az örömet megadni. Ki fogom bírni*
Acélozta testét és gondolatait.
Mire hazaért nyugodt volt. Nem remegett. Nem félt.
Belépett az ajtón. Az jött amit várt. Kiabálás.
Mostohaapja nem türhette hogy ne legyen a felügyelete alatt.
Nem keresett mentséget a késésre.
Állt a mostohaapával szemben és várt.
Elérkezett hát az idõ. A nadrágszíjához nyúlt. Kirántotta.
Az elsõ csapás megrázta hiába készült fel. De nem sírt. A második már csak emlékkép, a többire csak a nyomok utaltak.
Nem védekezett, csak állt mozdulatlanul, és türte.
Majd vége lett.
Elküldte fürödni.
Bement nyugodtan a fürdõszobába. Vízet engedett, levetkõzött. Nem nézett a testére. Tudta milyen.
Elfeküdt a forró vízben és kiengedte könnyeit.
Édesanyja beszökött hozzá. Megnézni jól van-e. A sebeit.
Õ csak mosolygott anyjára:
- Jól vagyok semmi bajom. Nem vészes.
Büszke volt magára. Õ gyõzött. Akkor sem sírt. A víz takarta hogy mit érez. Elrejtette. De erõsnek érezte magát. Õrült.
Többszõr átélte. De nem sírt. Késöbb már büszkén nézegette sebeit. *Nem árthat nekem. Erõs vagyok.*
Nem sejtette, hogy ez csak a kezdet.............